Művelődési Ház és Községi Könyvtár 
Sárkeresztes
 
MENÜ

ZENGŐ BÖLCSŐ SZERDÁN 10,15-TŐL


 

 

Zenebölcsibe járni nagyon klassz dolog!

Jó a babának, és jó az anyukáknak is. A zenebölcsi valójában nem csak éneklés és zenélés, hanem egy játékos fejlesztő foglalkozás 0 hónapostól 3 éves korig. A foglalkozás magyar dalokra, mondókákra, ölbeli játékokra épül. A gyermekek számára kiszámítható, követhető sorrendben következő dalok és játékok biztonságot nyújtanak már a nagyon pici babáknak is. A 30 perces foglalkozások során lovagoltatókat, csiklandozókat, simogatókat, tapsoltatókat, hintáztatókat, stb. játszunk, melyeket többször ismétlünk a gyermekek legnagyobb örömére.

Ez után következik a hangszerek elővarázsolása: zenekart alakítunk, majd a gyerekek kedvenceit ismételjük zenei aláfestéssel.
 A korai zenei nevelés elengedhetetlen a későbbi zenei fejlesztéshez, a gyermekek ebben a fogékony életkorban szinte  magukba szívják a ritmust, a hangokat. A gyerekek éneklés, mondókázás, játék közben rengeteg tapasztalatot gyűjtenek a világról, a többi gyerekről, a felnőttekről, az egymás közötti kapcsolatokról. Fejlődik zenei hallásuk, beszédkészségük, memóriájuk, ritmusérzékük, egyensúlyérzékük, mozgáskoordinációjuk, szociális érzékenységük. A közösségi élményen túl cél, hogy a szülők megtanulják a dalokat, mondókákat, így a mindennapokban is megvalósulhat a gyermekkel való játék és éneklés öröme.

Várom szeretettel szeptembertől ismét induló zenebölcsi foglalkozásokra a régi és leendő csicsergő növendékeket!

 

Foglalkozásvezető:  Szűcsné Ott Adrienn

 

 

 Játsszunk, mókázzunk, énekeljünk együtt!

 

 

 

 

 


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 



Asztali nézet